2013. március 18., hétfő

Lencseleves




Hozzávalók: 25 dkg lencse, 1 liter csirkeleves (kockából is lehet), 3 fej hagyma, 2 db paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 25 dkg vaj, 1 teáskanál só, 1 teáskanál egész kömény, csipetnyi feketebors, 1 citrom leve, néhány gerezd citrom, 1 pohár joghurt
A lencsét megtisztítjuk, megmossuk. Egy nappal a főzés előtt hideg vízben áztatjuk. A már előre elkészített csirkelevest egy fazékban felforraljuk, beletesszük a lencsét, a hagymákból két fej megtisztított, négy részre vágott hagymát, a meghámozott, felszeletelt paradicsomokat, a szétnyomott fokhagymát. Ezeket fedő alatt addig pároljuk (kb. 45 perc) míg a lencse, s a többi anyag meg nem puhul. Ha kész átpasszírozzuk (vagy összeturmixoljuk és leszűrjük).
Közben a vajból 15 dekányit egy másik lábasban megolvasztunk és a megmaradt hagymát apró kockákra vágva, állandó keverés mellett, kis vízzel pépessé fonnyasztjuk.
 Erre ráöntjük az átpasszírozott, sóval, borssal, köménnyel ízesített lencselevest s újra felforraljuk.
Tálalás előtt a levesbe belekeverjük a maradék vajat is és belefacsarjuk egy citrom levét.
Citromgerezdeket, joghurtot az asztalra is teszünk, hogy ki-ki kedve szerint ízesíthesse tovább levesét.